Hogy le ne pisiljenek a kutyak...

Amikor valahova utaztam (meg boldogult ifjukoromban), nagymamam mindig utananezett, van-e legalabb valami kis keszpenz a zsebemben. "Kisanyam, hogy le ne pisiljenek a kutyak." - mondta. Hogy mirol jutott ez most eszembe...

A napokban az iroda elott alltam, az aktualis kaveszunet ugyen. Jo kis dohanyzosarkot szerveztek oda nekunk, van kenyelmes fapad es nagy hamuzo, a nyari naptol, vagy a teli esotol pedig teto ved. Nos, ezen teto kedvenc tartozkodohelye mindenfele macskaknak. Az okat azt nehezen tudnam megmagyarazni, mert semmi logikus indokot nem latok arra, hogy a nyaron forro, esoben csuszos vekony femlapon ott duborogjenek a fejunk folott... bar nehez egy macska fejevel gondolkoznom. Mindegy, ott maszkalnak.

A cigi kozepetajan jarhattam, amikor pont a fejem folott megjelent az egyik ismeros kandur. Ringo leptekkel elsetalt a tetot tarto oszlopig, tunodve odaigazitotta a hatuljat, elegansan megemelte farkat es... villamgyorsan kapcsoltam, de kisse lassabban ugrottam, mert nem hittem a szemeimnek!!!... az apro possentes elso cseppjei menthetetlenul a pulcsimon landoltak, a fele kavem meg a betonon.

Nem, egyik fonokom sem jart eppen arra, pedig bizonyithattam volna nekik, hogy fizetesemelesre van szuksegem... igy csak lelekben sirtam el, hogy jaj, draga nagyikam, engem mar a kutyak se!...

(... este hazaerve a szokasos boldog kavalkadban rohant hozzam a kvartett - aztan leultek korben es furan neztek ram, amig Mici le nem forditotta nekik a tenyallast. Sietosen megfurodtem, mielott Oliver ugy dontott volna, hogy hatarsertest kovettek el a teruleten...)